Minden ellentétes hiedelemmel szemben, a tékozló fiú, nem volt lusta.

Egyszerűen semmi érzéke nem volt a kereskedelemhez, mely szakmára apja ítélni készült őt. A pénzt viszont, azt szerette, igen drága passziói voltak. Mentségére szóljon, megvolt a maga elképzelése, hogy az ehhez szükséges javakat miképpen teremtse elő, ráadásul tisztességes munkával. Így esett, hogy az öreggel esett legendás affér után, magához vette a kassza reáeső részét, és önállósította magát.

Abból indult ki, hogy az emberek két dologra nem sajnálják a pénzt; amit mindenki lát, és amit senki. A lényeg, hogy a dolog a hiúságukat és a kényelmüket szolgálja ki. Két dolgot talált hát ki, a távvezérléses - motorral nyíló kaput, és egy roppant egyszerű szellőztető berendezést, ami akkor lép működésbe, amikor az ember ráereszkedik a fajanszra - kiszívva maga alól a rettenetes gőzöket és gázokat.

Mindkét berendezést gondosan megtervezte, majd a prototípusokat a garázsban precízen elkészítette. Mivel értett a mechanikához és az elektronikához, a mintapéldányok kiválóan szuperáltak. Mindez a '80-as évek közepén történt, mikor a hatalmasság egy résnyire megnyitotta az ajtót a magánkezdeményezés előtt.

Tékozló fiúnk tehát jó eséllyel, és hatalmas lendülettel vetette magát a munkába. Egyre több megrendelése volt, és a garázs, ahol a termelés zajlott, egyre több toldalékkal bővült. Gépeit komoly üzemek irígyelték, pedig jó részüket a szemétből szedegette össze. Embereit jól megfizette, sőt – úgy-ahogy, be is jelentette őket. Az adókat az ésszerűség határain belül, de a szokásosnál jóval tisztességesebben befizette.

És dolgozott, dolgozott, dolgozott látástól mikulásig. Hogy mégis megbukott, annak a szóbeszéd szerint alacsony termete volt az oka, mert hogy nem ért fel minden zsebet, melyek kitömése egy ilyen cég működtetéséhez elengedhetetlen. Valójában soha nem kent meg senkit, egy-egy ampulla italtól eltekintve.

Egyszerűen képtelen volt már követni a hetente változó törvényeket. Igyekezett őket betartani, de mikor már olyan érzése volt, mint aki bilincsbe vert lábakkal próbál zsákban futni, egyszerűen bezárta a boltot. Jövedelmét mindig az üzemre költötte. Mire végzett az elszámolással, kiderült, hogy semmije sem maradt. Hogy haza ment volna, azt nem hinném. A tékozló fiúk azért nem tartoznak a populáció megalázkodásra hajlamos nagyobbságához.

Minden ellentétes híresztelés ellenére sem nem lusta, sem nem hülye, sem nem mások zsírján hízó here nem volt, akiért nem túl nagy kár. S mert nem ostoba sem, azt terjeszti magáról, hogy hazatért apjához, aki aztán keblére ölelte, és a többi, és a többi… Valójában valahol ma is rejtőzködik, és várja az időt. Mert ne feledd. Ha az utolsó Tékozló Fiú is végképp itt hagyja ezt a világot, megáll annak kereke, mert nem lesz, aki hajtja.

És akkor annyi.

Ligeti Gábor